2012. november 30., péntek

Ajándékba készült

Sok kisebb-nagyobb dolog készül most a kis műhelyemben, a legtöbb dolog karácsonyra, azonban mivel legkisebb gyermekünk már bármikor megszülethet, így igyekszem előre dolgozni, hogy utána már inkább csak az ünnepekre való ráhangolódás maradjon :)

Szerencsére a listám egyre rövidebb, bár néha befut egy-egy sos kérés - mint tegnap, hogy készítsek a kiscsoportnak 24 kis zsákot az adventi kalendáriumhoz - pont 24-en vannak, minden nap húzhat valaki egy zsákot majd, benne egy kis aprósággal. Reggel megkaptam az anyagot, estére kész lettem a zsákokkal, igaz, ehhez az is kellett, hogy itthon legyen a "gyerekfelügyelőm" is, azaz a férjem :) Így viszont nyugodt lehetek, hogy hétfőn már húzhatják az apróságok a zsákokat :)

Készül két baba is, egy fiú és egy lány. Mind a ketten egy-egy kedves barátnőm gyermekének az ajándékai lesznek a karácsonyfa alatt. Nemsokára remélem mutatom majd őket is. 

Van néhány majdnem kész horgolásom, azokat is igyekszem befejezni, és mutatom is őket sorra. 

Most is egy, pontosabban két horgolást hoztam megmutatni - két Attic24 Lucy-féle virág ismét, ezúttal az egyik egy 8 éves kislánynak lesz a szülinapi ajándéka, a másik pedig a legkisebbemnek készült. Lucának is van egy, most már a kicsinek is, már csak azt kell kitalálnom, hogy kerül majd fel a gipszkarton falra a szobájukban (szög nélkül lehetőleg :)).

És akkor jöjjenek a képek a két virágról.




2012. november 20., kedd

Lóci manója

Ismét egy manó készült a kis műhelyemben, egy lassan két éves kisfiúé, Lócié lesz. Remélem sok örömet lel majd benne!




Már tudom, miért szeretek Waldorf babákat készíteni. Olyan kedvesek, szeretnivalóak, puhák... igazi kikapcsolódás a munka, megnyugtat. 
És jó azt is látni, ahogy a kis tulajdonosaik örülnek nekik - az én gyerekeim a manóikkal alszanak. Áronnak a manója előtt nem is volt alvós figurája, ezt is ő maga választotta, és Luca se megy az ágyba a "mama", azaz a manó nélkül. Ezért megéri a fáradtságot, nem? :)

2012. november 15., csütörtök

Lucámnak karácsonyra

Már amikor elkészült Artúr, tudtam, hogy lesz neki egy lányka párja. Így készült el Panka, akit Luca fog megkapni karácsonyra egy kis fonott bölcsővel. 


Varrtam neki egy kötényruhát, horgoltam hozzá kardigánt és kis cipőt is. 




A hajáról is érdemes említést tennem. Sose horgoltam még buklé-mohair fonalat, no most kipróbáltam. Nem egy egyszerű feladat, annyi biztos, nem látszik, hova öltöttem, visszabontani pedig lehetetlen, szóval résen kellett lenni, nehogy túl nagy legyen a "sapi". Viszont az eredményért szerintem megérte a munkát :)

2012. november 14., szerda

Hordozós poncsó Timinek

Ezúttal Cataniából készült egy hordozós poncsó, pici kislány fog benne anyukája hátán utazni. 



13 szín van benne, (a képen 14 van, végül egy kék kiesett:)), hihetetlenül vidám lett szerintem. Igaz, egyelőre elkél majd rá még egy hordozós kabát is odakint, de tavasszal majd anélkül is hordhatják :)





Holnap útjára indítom :) Timi, Hanga viseljétek egészséggel!